fbpx

Szerencsés a helyzet akkor, ha olyan megbízóval hoz össze a sors, aki hangot ad az elégedettségének (főleg, ha ezt gyakran teszi). Ilyenkor főnixmadárnak érzem magam, és bevallom, a csillagokat is képes vagyok lehozni – átvitt értelemben persze. Úgy gondolom, ezzel sokan vagyunk így – elismerésre mindannyian vágyunk, és ha olyan munkáltatóval/megbízóval találkozunk, aki nem fukarkodik az elismerő szavakkal, valószínűleg hosszú távú, gyümölcsöző kapcsolat születik belőle. Tapasztalatom szerint nem feltétlenül öntömjénezéssel lehet ügyfeleket szerezni. Sőt.

De akkor mégis, mennyire vagy jó?

A kérdés jogos. Azt szokták mondani, hogy szakértő akkor vagy, ha van egy speciális terület, amiben profivá képzed magad – így leszel azon terület szakértője. Nos az én helyzetem egy kicsit más. Én szándékosan nem szeretnék egy-egy részterület szakértője lenni.
Számtalan szakértőt azonosíthatunk a marketing piacán, akik általában elmondják a tutit a vállalkozóknak, vagy az olyan marketingeseknek, mint én. Jómagam is beszélgettem már néhánnyal, hiszen számomra is fontos, hogy hiteles forrásokból tájékozódjak, és a legjobb marketingszakemberektől tanuljak.

Tanácsadás vs megvalósítás

Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy ne csupán elméleti síkon dobálózzak hangzatos(nak tűnő) gondolatokkal, és várjam, hogy valaki megvalósítsa ezeket a frankó ötleteket helyettem. Én szeretném kitalálni és én szeretném megvalósítani is! Természetesen ez azt eredményezi, hogy nem leszek überprofi GoogleAdsben, sem SEO-ban, és Facebook menedzsmentben is biztosan lesznek nálam jobbak. DE!
A vállalkozások többségének olyan szakemberre van szükségük, akik a marketing teljes repertoárját átlátják, kezelik, ötleteik vannak és képesek azokat megvalósítani is. Hát ez vagyok én. Marketingszakértőnek lenni annyit jelent, hogy a marketing minden részletét átlátom, mindegyikhez hozzá tudok szólni, mindegyikben jó vagyok annyira, hogy ne legyen szükség 10 különböző tanácsadóra. Én nem csak elmondom, meg is valósítom: operatív és stratégiai szinten is. Nyilván, ha egy cég a marketing egy-egy szegmensében szeretne überbrutál jó lenni, akkor arra a szegmensre kell helyeznie a hangsúlyt – vagyis meg kell bíznia egy arra a területre szakosodott szakértőt, tanácsadót, coach-ot, nevezzük bárminek. Amennyiben viszont a marketingjére, úgy általtalában fér rá a ráncfelvarrás, és hatékony támogatásra van szüksége, akkor én vagyok az embere.

Marketingügynökség vs marketingszakértő

Jogos lehet a kérdés, hogy mennyiben különbözik a marketingszakértő a marketing ügynökségtől. Nos, elég sokmindenben. Az ügynökség hasonlóan működik, mint bármilyen cég: minden területnek megvannak a maga szakértői. Van szövegíró, kreatív, Google istennő, Facebook lovag és Instagram guru is (sorolhatnánk…) Ha ők egyenként riportolnak az ügyvezetőnek – az ügyvezető vajon össze tudja rakni a teljes képet? Szerencsés esetben igen – de legyünk őszinték, ha előtte nem foglalkozott marketinggel, a válasz inkább a nem felé hajlik. Ez is egy szakma: a riportot is tudni kell értelmezni, erre való a marketingszakértő, aki a fent említett guruk szakmájában nem feltétlenül profi, de érti a riportot, és látja, ha valahol-valamin javítani, fejleszteni kell és ezeket képes összehangolni a cég stratégiájával. A riport csupán táblázatok és diagramok tömkelege mindaddig, amíg valaki nem értelmezi azokat.

Mi a konklúzió?

Részemről mindenképp az, hogy nem csupán egy részterület profi ismerétével lehet valaki szakértő. A teljes terület átlátása legalább annyira fontos, mint egy-egy részterületben tökéletesnek lenni.

Ha a marketingtevékenységed összefogására, teljes körű ráncfelvarrására van szükséged, és velem szeretnél együttműködni, vedd fel velem a kapcsolatot!

10 éve a szenvedélyem

Miért gondolom, hogy tudok neked segíteni? Mert voltam már marketing asszisztens, menedzser és vezető is, dolgoztam kereskedelmi cégnél és telekommunikációsnál is. Tudom, milyen működési különbségek vannak egy multinacionális cég, egy KKV és egy startup között, és mivel mindhárom kategóriában volt szerencsém sikereket elérni, tudom, hogy az eredeti, kreatív tartalom milyen csodákra képes!

Dolgozzunk együtt, ha szakmai munkára, és nem favágásra van szükséged!

 

Blog bejegyzések

Miért van szükség marketingre?

Ma már egyre kevésbé igaz, hogy “a jó bornak nem kell cégér”. Embertelen mennyiségű cég van a piacon, amelyek a termékünkkel, szolgáltatásunkkal...

Műanyagmentes július

Nem, nem akarom senkinek megmondani tutit, és nem szeretnék előállni semmilyen hangzatos „zöld” dumával sem, de aki ismer, tudja, hogy számomra...